Kasza Tibi 8 évig szerette Lajtai Katit: a Crystal énekesnőjével ezért mentek szét
Kasza Tibi és Lajtai Kati kapcsolata gimnáziumi szerelemként indult.
Összesen 104 találat.
Kasza Tibi és Lajtai Kati kapcsolata gimnáziumi szerelemként indult.
Kasza Tibi nőnap alkalmából posztolt közös fotót feleségével, Kasza-Darai Andreával, vagyis Mankerrel és kislányukkal, Lora Bellával.
Kasza Tibi 2017-ben vezette oltár elé Darai Andreát.
A Szerencsekerék című vetélkedőben újra összeállt a Crystal együttes: Lajtai Kati dögös ruhába bújt a műsorban.
Kasza Tibi és felesége, Kasza-Darai Andrea bejelentették, hogy második gyermeküket várják.
Képeken azok a magyar sztárok, akik sokat fogytak 2021-ben.
Kasza Tibi is díjat nyert a szerda esti Just Clear Awardon. A gálán sugárzóan szép felségével jelent meg.
A sportélet szereplői mellett fitt színészeket, műsorvezetőket, énekeseket is díjaztak a 2021-es Just Clear Award Gálán.
Kasza Tibi és Darai Andrea a sikerekben és a kudarcokban is osztoznak.
Kasza Tibi életmódváltással több mint 20 kilót fogyott három hónap alatt.
Kasza Tibi már a Szerencsekerék első adásában sem állta meg, hogy ne zrikálja kolléganőjét.
A Crystal együttes egykori énekesnője, Lajtai Kati ma több tévés produkció énektanára.
Képeken a hazai sztárok és jóképű fiútestvéreik.
Képeken a magyar sztárok ritkán látott lánytestvérei.
Kasza Tibor testvérét, Gábort ritkán látni - ennyit változott a Crystal sikerei óta.
Képeken 2019 top tíz legértékesebb magyar celebje a Forbes magazin szerint.
Kasza Tibor testvére, Gábor ennyit változott a Crystal sikerei óta.
Kasza Tibi felesége cuki fotót posztolt kislányukról.
Képeken a top tíz legértékesebb magyar celeb a Forbes magazin szerint.
Kasza Gábor, a Crystal egykori oszlopos tagja már 41 éves.
Fotókon a magyar sztárok és jóképű fiútestvérük.
Magyar énekesek dögös feleségeit mutatjuk képeken.
Kiderült, kik A Nagy Duett hatodik évadának zsűritagjai.
Kasza Tibi elmesélte, kibe volt reménytelenül szerelmes.
Jakupcsek Gabriella nem mindig élt jómódban.
Havas Henrik nem finomkodott Facebookon közzétett üzenetében.
Darai Andrea a napsütötte Miamiból osztotta meg rajongóival ezt a fotót.
Dúl a celebháború Fenyő Iván, Majka és Kasza Tibi között.
Kasza Tibi barátnője fehérneműben mutatta meg alakját.